 Metal Csata 2006




2005 hatalmas sikere után a Metal Csata a következő fokozatba lép. A 2005-ös esemény megmutatta, hogy Németországban kiváló metal zenekarok vannak, akik megérdemlik az esélyt a bizonyítására.
A 15 selejtező során az átlagos nézőszám 300 fizető vendég volt. A május 27-28-án megrendezésre kerülő elődöntőből a következő három zenekar került ki győztesen:
Sinners Bleed (Berlin),
Gorilla Monsoon (Sachsen)
Hatedrive (Rheinland Pfalz)
A zenekarok a Wacken Open Airen állnak ki a nemzetközi mezőny ellen, hogy megharcoljanak az Armageddon Music hőn áhított lemezszerződéséért.


- Ne legyen érvényes lemezszerződésetek, és ne is legyetek közel egy szerződés megkötéséhez
- Tudjatok egy laza 30 perces saját fellépést lebonyolítani
- A 2005-ös selejtezők győztesei nem nevezhetnek. Az olyan zenekarok, akik ugyan részt vettek tavaly, de nem kerültek ki egyik szövetségi tartomány selejtezőjéből se győztesként, megújíthatják jelentkezésüket idén is.
- Kerünk Titeket, hogy jelentkezéseiteket az alábbi címre juttassátok el (demo CD 3-4 számmal, fénykép, zenekar leírása és kapcsolattartási cím):
ICS GmbH
Jelige: Metal Battle 2006 + adjátok meg,
melyik szövetségi tartományból neveztek be
Hauptstr. 47
24869 Dörpstedt
Beküldési határidő: 2005. november 15.


01.06. péntek | Kiel | Tucholsky (SH) | 01.07. szombat | Gütersloh | Die Weberei (NRW) | 01.13. péntek | Hamburg | Marxx (HH) | 01.19. csütörtök | Halle | Turm (ST) | 01.20. péntek | Bischofswerda | East Club (SN) | 01.27. péntek | Osnabrück | Lagerhalle (NI/Br) | 01.28. szombat | Rathenow | Musikbrauerei (BB) | 02.03. péntek | Jena | F-Haus (TH) | 02.04. szombat | Landshut | Schoch Kaserne (BY) | 02.05. vasárnap | Ludwigsburg | Rockfabrik (BW) | 02.10. péntek | Rostock | Mau Club (MV) | 02.11. szombat | Berlin | Kato (B) | 02.17. péntek | Münster-Breitefeld | Live Arena (HE) | 02.18. szombat | Andernach | JuZ Live Club (RP) | 02.25. szombat | Tholey | Hard Rock John (SL) |

Minden szövetségi tartományban egy hozzáértő zsűri a jelentkezők közül 6 zenekart választ ki, akik később megküzdhetnek egymással. A selejtezők során a zsűri nevezi meg a győztes zenekart.
Előkészületben: Metal Battle Belgium & Luxemburg
Találkozunk Wackenben,
W:O:A és Metal Hammer Team
Az esemény támogatója:

 |
 |