 Camper Park

Idén újabb különleges szolgáltatást vehettek igénybe a W:O:A ideje alatt. Ez pedig nem más, mint a Happy Metal Camper Park.
A Camper Park Wacken GbR céggel közösen lakókocsikat kínálunk bérbevételre.
Ha tehát a fesztivál ideje alatt sem akarjátok nélkülözni az otthon megszokott komfortot, beleértve a saját vécét is, akkor ezt a szolgáltatást nektek találták ki.
Egyelőre 50 lakókocsit bérelhettek tőlünk. Tehát nem árt a foglalással sietni, ha valóban érdekel Titeket az ajánlat!
FONTOS: a lakókocsikat csak érvényes, 2008-as W:O:A jegy birtokában bérelhetitek ki!

Két lakókocsitípus közül választhattok:
(a képeken a lakókocsik alaprajzát láthatjátok)
1. Négyszemélyes lakókocsi (két rögzített és két összecsukható ágy)
2. Hatszemélyes lakókocsi (négy rögzített és két összecsukható ágy)
| |

A lakókocsikat akár többen is bérelhetitek. Persze minél többen vagytok, annál olcsóbb az egyes embereknek.
Mindkét modellben két-két összecsukható ágy van: az asztalból és ülőhelyekből álló bútorzatot egyszerű mozdulatokkal fekvőhelyekké alakíthatjátok.
Minden lakókocsiban külön vízöblítéses vécé és mosdókagyló található. A konyhai részen pedig helyet kapott egy gáztűzhely, egy mosogatókagyló és egy hűtőszekrény is.
Ha az időjárás megkívánná, akkor a gázfűtést is be lehet kapcsolni.
A lakókocsik villany- és vízellátásával, valamint a szennyvíz eltávolításával sem kell törődnötök, ezeket szervízcsapatunk végzi. Ők a nap 24 órájában rendelkezésetekre állnak.
A lakókocsik egy elkülönített helyen, az Y területen állnak majd. Ide csak a bérlők mehetnek majd be.




A legrövidebb bérlési idő: (későbbi érkezés lehetséges) | 2008. július 30. szerda, 8.00-tól | 2008. augusztus 3. vasárnap, 16.00-ig |

A szolgáltatás típusa | Ár: | Kaució lakókocsikként: | 1000 € | Négyszemélyes lakókocsi bérlése | 1.390,00 €, ami a 24 órás rendelkezésre állást már tartalmazza | Hatszemélyes lakókocsi bérlése | 1.490,00 €, ami a 24 órás rendelkezésre állást már tartalmazza |

A 2008. július 30. előtti érkezés felárai (legkorábban a lakókocsikat július 29-én, 8.00-kor lehet átvenni)

Négyszemélyes lakókocsi | 130,00 € | egy napra | Hatszemélyes lakókocsi bérlése | 150,00 € | egy napra |


Kiegészítő szolgáltatásaink segítségével még kényelmesebbé tehetitek az itt töltött időt, és az utazásnál is sok helyet megspórolhattok (ágynemű, párnák, hálózsák, stb).

Tetszés szerint kérhetitek az alábbi extra szolgáltatásokat: | | Ára: | Üdvözlőcsomag: 3 liter ásványvíz és három liter limonádé/kóla + egy tálca dobozos Wacken Sör a hűtőszekrényben; evőeszköz és tányérok 4-6 fő részére. Ára ugyanannyi mindkét típusú lakókocsi esetén. | | 20 € | Eredeti W:O:A ágynemű és törülközők;ha nem akarjátok hazafelé cipelni, akkor kérésre utánatok küldjük postán;párnák, ágyneműhuzat (felhúzva). | | 100 € fejenként | W:O:A hálózsák; fürdőköpeny és törölközőszett;ha nem akarjátok hazafelé cipelni, akkor kérésre utánatok küldjük postán. | | 105 € fejenként | Kempingasztal, 4-6 kempingszékkel;ára minden lakókocsi esetén ugyanannyi. | | 50 € | Pancsolómedence gyerekeknek a lakókocsi előtt: feltöltéssel és kérésre egyszeri vízcserével együtt.Hideg idő esetén a medencét nem állítjuk fel, és a 80€-t visszatérítjük. Erről Ti döntötök! | | 80 € |



További extraként ajánljuk még az új W:O:A szabadtéri kollekció termékeit. Ezek június/július környékén kaphatók majd, de a következő linken már most előrendelhetők:
www.metaltix.com



Az általános bérlési feltételek letöltése (angol verzió):
Rental_conditions_for_trailers_-_english.pdf

Kapcsolat
Hotline: 0049 (0) 4830-9016068
Camper Park Wacken GbR
Dorfstraße 42
25596 Gribbohm
Kapcsolattartó: Claus Offe
E-Mail: Rent-a-camper@wacken.com
Telefax: 0049 (0) 4830-556
Fontos: a lakókocsik bérbe adása kizárólag a Camper Park Wacken GbR cég nevében történik.
 |
 |